Bemutatkozás

"Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták." (James Herriot)

Kedves Gazdik és Állatbarátok!

Kérem tekintse meg bemutatkozó videómat

Puhl Ritának hívnak, Győrújfalun élek (Győr mellett, Szigetközben az első falu), és imádom az állatokat! Főleg a kutyákat! Pici gyermekként már kutyusok és cicák vettek körül, számomra természetes, hogy a családban vannak ilyen kis élőlények, és családtagként szeretjük őket.

Mindig is kutyákkal szerettem volna foglalkozni, családom támogatásával, barátaim segítségével, most végre azt csinálom, és a hobbim lett a munkám!

Mindenkit szeretettel várok, keressen fel kedvencével, ha szüksége van hivatásos pótgazdira. Vállalom kedvencének felügyeletét, míg Ön nyugodtan intézheti ügyeit, végezheti munkáját, vagy pihenhet nyaralása alatt, akár panzióra, akár napközire van szüksége a család kedvencének.

Igény szerint lehetőség van kutyakozmetikai szolgáltatásra is.

Galéria

"A kutyák beszélnek, de csak azok számára, akik képesek meghallgatni őket." (Orhan Pamuk)
Kérem, tekintse meg a napköziről készült képeket, így láthatja, hová kerül kis kedvence!

A képen a fényképezőgép ikonra kattintva a kép nagyobb lesz.

Tumultus

Bóklászunk

Hűsölés

Egyformák

Jóbarátok

Ismerkedjünk

Közeli jóbarátok :)

Délutáni pihenő

Szabad foglalkozás

Kukucs

Mi újság?

Apró népek

Tudnivalók

"Minden kutya jónak születik, akár gyermekeink. Rajtunk, embereken múlik, hogy milyenné válnak felnőttként."
Egymásra

Figyelünk

    Csak (3 hónapon belül) féregtelenített, oltási könyvvel és érvényes veszettség, és kennel köhögés elleni oltással rendelkező kutyusokat tudok fogadni!
Ellenőrzött

Körülmények

    Hatóság által rendszeresen ellenőrzött panzió, így kedvencét biztonságban tudhatja. Minden kutyus önálló kennelben kap helyet, de akik jól megférnek egymással, együtt játszanak.
Barátságos

Otthonos

    Hozza magával kedvence játékait, fekvőhelyét, hogy a kutyus otthon érezze magát. A barátokat mi biztosítjuk :)

Elérhetőség

"A kutyák, akikkel megosztható a létezés, különös és csodálatos lények, s nem lehet teljes az élet kutya nélkül…" (Conrad Lorenz)

Hétköznap és hétvégén is állunk rendelkezésükre!

Vendégeimet csak előzetes telefonos egyeztetés alapján tudom fogadni.

9171 Győrújfalu, Mártírok útja 55.

0630 515 6907